Gazduram! Szeptember
hőségriadó helyett, versriadó, mi is bebújtunk a betűk árnyékába, hogy onnan készüljünk a nap forradalmára….
Gazduram
Aki egyedül megy, már ma elindulhat. Aki mással megy, annak meg kell várnia, amíg társa elkészül. /Henry David Thoreau/
a pillanat eljött, de a jel nem,
akarom, hogy kiérdemeljem,
hogy kapjam, ne csak kérjem,
mikor izmot feszít önzetlenségem
és szerelembe menekül…
még csak suttogom, nem mondhatom,
de csomagolva már a tegnapom,
így feledem el mindazt, ami a jelenben éget:
az önvádat, a bizonytalanságot, a pénznélküliséget,
…rég éreztem magam ilyen remekül.
nem ismerek vágyban fogant bűnt,
ez az én tisztaságom,
azt nem lehet, hogy az ördög is szeressen, s az Isten is áldjon,
de azt igen, hogy fejet hajtsanak,
élni akarásom ma még friss adat.
a viszontszerelem éltet,
daccal várom a telet,
a vágy és a tisztelet
erős alap (erős a lap) - igazi öröm,
csak nézem őt és gyönyörködöm.
Jóna Dávid (2011.07.25)
Gazduram
Szívem tábortüze köré
ülnek az évek,
árnyékokat látok, ahogy
lelkemhez érnek.
Szemem paravánja mögött
érzelmeim levetik a színeket,
az éj hálózsákjában
esővé nyújtóznak a fellegek.
Asszonyom hozzám bújik,
haja puli kutya szőre,
ujjai kis dobverők,
ráüt velük a csöndre.
Velem mi van Uram, hol van
ígért Édened,
múzeumi tolvaj vagyok,
ellopom az emlékektől a képeket.
Lassan öregszem, mint a Duna,
hol van már egyik-másik gyermekem angyal- lába,
ahogy a paplan hullámai közé
belógatták az ágyba.
Most a születés-és a halál
harapófogójába szorulok,
ahogy önmagát fojtja,
menekülve a hurok.
Tahiban a Református üdülőben,
néztem a virágos kertet,
ahogy a szirmok, minden esőcseppet
a földre tettek.
Bordáim színházterem sorain
ülnek a csöndemberek,
Múzsáim egy-egy felhő-kendőt
lábam elé ejtenek,
felveszem ezt a gyöngy láncot, mint
markoló a halott babát,
imádkozom, hogy megtaláljam
Jézus levágott haját,
amit elfújt azóta a bűn,
sok évszázad,
csak a vers nedvesítheti meg
feleségem csókjához a számat.
Eldobott ember vagyok, mint a kő,
ver az eső, a szél,
de leül mellém Isten, és hallom
ahogy magában beszél.
Szentjánosi Csaba (2011.07.27)
Gazduram
ígért Édenem életnyi védelem a középszerűség ellen,
egységben vár a test, a lélek és a szellem
arra, hogy végre teljen, ne csak múljon,
hogy végre megvalósuljon,
hogy értelmet kapjon, mind, ami volt,
kezem a fejemre hamut szórt,
s ha kell, kér bocsánatot,
míg szívem mindent egy lapra rakott.
Isten, nem magába beszélt…
szerelmem fülébe súgott, mikor félt
a beláthatatlan útszakasztól,
az ismeretlen szavaktól… hisz tudja mi a tét,
Isten, homlokán tartotta kezét.
Jóna Dávid (2011.08.07)
Gazduram
Isten, homlokán tartotta kezét.
Rodin megfaragta volna?
Szeretőjének nem múlik el,
hiába hideg a csókja
a szerelem: felfújt léggömb,
színes hereként száll az égbe,
oda a varázs, ahogy büntetlenül
foghatta a kislány kézbe,
milyen perverz, vérfertőzött,
liliomtipró is a világ,
mikor Anyaország
becsteleníti meg saját fiát,
mikor az őrjöngő évek
kitépik hajamat,
mikor a város árnyéka,
az elszökő nap után szalad,
mikor a nők orra: sokszor
csak citromcsavaró,
s a ruháról úgy gurul az
éj markába a gomb, mint borravaló.
Gazduram akkor az ember hová menjen?
festménybe, zenébe,versbe,
hogy Dobó Istvánként az éj félholdját,
a nap fényével visszaverje!
Szentjánosi Csaba (2011.08.10)