Dsida Jenő: Tavalyi szerelem
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.
Még nem visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz.
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.
