Tóth Árpád: A tejút alatt


Már megritkult a szó. Ültünk a tág verandán.
Setét fény csillogott az ordas óboron,
S hallottuk már, amint egy álmodó torony
Tűnődve felneszel és éjfelet ver andán.

S a hűvös szél lehén, mely lomha lombot ingat,
Úgy tetszett: csöndesen lebegve sok szelíd
Hűs ujjú néma árny búsongva közelít
S arcunkon ismerős vonásokat tapintgat.

S lelkünkben is, belül, százéves régi esték
Fájdalma reszketett, sok titkos, messzi bú,
Gigászi, vén jajok, kik árva sóhajú
Búnk arcán a maguk régi arcát keresték.

És jó volt ülni így, setét bornál az ében
Fák közt, a kék tüzű szikrákkal záporos
Nagy nyári ég alatt s elnyugtatni boros
Fejünket ősi búk hű nagyapó-ölében.

Úgy tetszett: dalolunk s hogy néma dalba olvad
Velünk körül a táj, a csillagok s a bor,
S egy zengő reszketés mindent eggyé sodor
Az alvó vén síkon: a holt apák daloltak.

És messzi, messzi fent a dús csillag-sereg
Közt lengett a tejút, csüggedten, őszre válva,
Mint bánatos Hadúr nagy, hófehér szakálla,
Amelyről könny gyanánt hulló csillag pereg.

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf