Adonyi Nagy Mária: Szűz hava
Egy gyönyörű napot
teremtek magamnak
egyetlen gyönyörű napot.
Úgy kezdődne, mint egy magas,
hosszan kitartott orgonahang.
Járnánk azt a napot,
mint az álomból kiszakadtak,
mint a délelőtt magasába szököttek,
köröttünk csak a nyárba vegyülő
föld hófehér vonulatai,
valami nagy gyémántfényű öröm
a tenger virágcserepében
Járnánk ebben a fehér szabadságban,
ebben a szétoldó hömpölygésben,
és mozdulatunk csak a végtelen
emlékezete lenne, szemünk csak az időtlen
emlékezete.
És csupa kihívás lenne az a nap,
az összes többi felfüggesztése,
olyan, mintha valódi nyár, föld,
mozdulat tiszta fehérben,
mégsem fogható igazi földhöz, nyárhoz,
mert a jelentésük lenne fehér,
az ittlétük lenne fehér,
helyük képtelen ragyogása
egy szokványos nap főterén,
mindenütt, ahol jártam.
És egész nap az a hang
tartana mindent
fenn
valahol
a szűz havában.