Jánosy István: Karamazovok

Dimitrij vallomása tótágast állva,
lány útjait leső, féltékeny szerelem,
mely zúzni tudna in flagranti-t látva,
lányt karoló Polip delírium rémálma,
szivárvány örvény – mindezt ismerem.

Iván kételyei? – Hisz bennük forgok:
a zsellér kisfiút szelindekeivel
meghajszoló, széttépető tábornok
vádlója én vagyok, ki visszaborzad
a kislányát hülyévé püfölő
torz-kéjű apától, s ki egyszeriben
meglátja elmélete következményeiben
ön-mását: azt a nyiszlett kis ördögöt!

Mindez voltam már. De sehogysem tudok
Aljosa lenni, pedig csak az szeretnék!
ki a dút-kis-kacsa-kisfiú testét
megvédi gyerek-kegyetlen kínzóitől!
Az ösztönt fegyelmező gyémántkémény
                                     szeretet.
Mért úr a GÉN? Miért nem választhatunk
                                     szabadon szerepet?