Döbrentei Kornél: Elvégeztetett
/Tőkés László tiszteletes úrnak, Erdélyországba/
Elvégeztetett, ki kellett mondani.
Elnyíltak az Isten csipkebokraik
termésük szégyenvörösen vet lobot –
Őrzöd kövenként fölnevelt templomod,
siralomra zúgatván harangjait:
a hallgatásba lélek falaztatik,
s a béke megnyúvasztó csapdát teremt;
tán megelégelte az Úr odafent,
a sok újra, meg újra odatartott,
ököllel szétrombolt, leköpött arcot,
protestáló önhalálba-menekvést –,
miattad nem szégyenli a teremtést,
rád tekinthet büszkén, hogyha látva lát,
a szájzáras félelem hatalmát
lebírtad és a nyűgeit lerázván
kiállsz, s megreng a dinasztikus sátán,
mert szabad vagy, meghódoltató példa –,
a szabadságért cserébe szabad préda,
egyként üldöz a pásztor és a csikasz;
magyar fátum, reményrohasztón igaz,
s való: Az ember faj sárkányfog-vetemény,
bomlott, zsarnoki agyból szörny-lelemény,
ha téged, sárkányölőt ásnak földbe,
s a táj szent gócát, fejed dúlja körbe
az Apokalipszis epezöld lova –,
s te, gyülekezet védtelen gyámola
tudod, mindegy, magyar vagy román rög-e,
ez Európa dogma-mord börtöne:
bőrön, bőr alatt, a szívben poloskák,
bélzajlást is lehallgató gonosz stáb
rontaná le az önáldozás becsét,
feltörve mindig az ötödik pecsét;
megbámuljuk, mint vérzik el a Bárány
a csalárd hatalmak szatócs-oltárán,
s ti vezeklitek le Trianont, Jaltát:
a világ-bűntény kamatos kamatját,
pátosztalan s elmehasítón sivár
mártírium, mi osztályrészül kijár,
vállaltad mégis, bármi lesz az ára,
fogy a tűrés halálos jámborsága,
a hallgatás falát le kell bontani.
Elvégeztetett, ki kellett mondani.
Elvégeztetett, ki kellett mondani.
Elnyíltak az Isten csipkebokraik
termésük szégyenvörösen vet lobot –
Őrzöd kövenként fölnevelt templomod,
siralomra zúgatván harangjait:
a hallgatásba lélek falaztatik,
s a béke megnyúvasztó csapdát teremt;
tán megelégelte az Úr odafent,
a sok újra, meg újra odatartott,
ököllel szétrombolt, leköpött arcot,
protestáló önhalálba-menekvést –,
miattad nem szégyenli a teremtést,
rád tekinthet büszkén, hogyha látva lát,
a szájzáras félelem hatalmát
lebírtad és a nyűgeit lerázván
kiállsz, s megreng a dinasztikus sátán,
mert szabad vagy, meghódoltató példa –,
a szabadságért cserébe szabad préda,
egyként üldöz a pásztor és a csikasz;
magyar fátum, reményrohasztón igaz,
s való: Az ember faj sárkányfog-vetemény,
bomlott, zsarnoki agyból szörny-lelemény,
ha téged, sárkányölőt ásnak földbe,
s a táj szent gócát, fejed dúlja körbe
az Apokalipszis epezöld lova –,
s te, gyülekezet védtelen gyámola
tudod, mindegy, magyar vagy román rög-e,
ez Európa dogma-mord börtöne:
bőrön, bőr alatt, a szívben poloskák,
bélzajlást is lehallgató gonosz stáb
rontaná le az önáldozás becsét,
feltörve mindig az ötödik pecsét;
megbámuljuk, mint vérzik el a Bárány
a csalárd hatalmak szatócs-oltárán,
s ti vezeklitek le Trianont, Jaltát:
a világ-bűntény kamatos kamatját,
pátosztalan s elmehasítón sivár
mártírium, mi osztályrészül kijár,
vállaltad mégis, bármi lesz az ára,
fogy a tűrés halálos jámborsága,
a hallgatás falát le kell bontani.
Elvégeztetett, ki kellett mondani.
/Budapest, 1989./