Pihenni tér lassan az Ősz, ébredezni kezd a Tél,
az csöndben a Tücsök is, csak néha – néha zenél.
Mint az éj királya a pompás Hold tündököl,
nem szűrődik ki zaj, a temetői csendből.

Ködfátyolban lámpafények sziporkáznak messze,
itt van a Tél elő,s szomorú az este.
Halottak napja van a temetők csendesek,
tisztelettel emlékezni jönnek az emberek.

Fájószívvel emlékeznek, kicsik és nagyok,
kezükben koszorú, szemükben könny ragyog.
Gyertyát gyújtanak, sejtelmes e fény,
s miatyánkot mondanak, halottaikért.

Csendben van a szél is, nem rázza a fákat!
Csillagok a holddal, együtt sziporkáznak.
Mécsesek és gyertyák csonkjaikig égnek,
a fény átadja helyét, a komor sötétségnek.

Csendesek a temetők, pihen test és lélek,
itt egyformák vagyunk, gazdagok, s szegények!