Modus animo et corpore

Pislákoló kis gyertyaláng a bánattól barázdált tenyérben
Benne életünk dallama, sok ezer melódia,
az egymásba karoló sorsunk tökéletesre komponált zenéje.
Kéz a kézben a vonósok, fuvolások, a komolyra tervezett ének,
Mert harmonikusak az okkal játszott, a véletlennek hitt vétkek.
Mert minden hangjegynek bérelt helye van a kottában,
Ott van minden mosoly és grimasz a trillában, az oktávban.
És ha elhallgat egy pillanatra a száj, ha elapad a ripacsok ricsaja
Hallható lesz az Égi kórus, az Élet, a Fény és mindenség zenéje,
melynek hangszere az emberi szív szerelmének dobbanása.

/2010. január 18, Las Vegas/



Pecsét

Szemem gödre tintafolyót ömleszt az ostorra
Haragos pennák a pislogó pillák, zúdítják ostromra.
Pergamentté száritott bőröm, ifjú arcom
Jel, pecsét rajta cinkos alkony..
ki szilánkos emléket belemorzsolt.

2010.10.10.


Settenkedő

Rokkafonál közé rejtett tűbe csókolózom...
Lehunyom szemem; vörös fátyol mögül álmodozom.
Ajkam szélén hetyegve nevet a tegnapi mosoly,
bőröm alatt futkorászik a kormos, kénköves Pokol.
Ördögfit bolondit agyamban az angyali pehelytoll,
Pandora pecsétje pihen titkomat rejtő homlokomon.

/2010.november 07./


Sztyeppék szele

Egy pillanatig perzselt csupán a sztyeppék jeges szele
De zavart lelkem elragadta, már messzi fák között süvit vele
Jegenyék közt kergetőznek mint őrült szerelmesek

Egyiknek test, másiknak szív a tét, fondorlatos sors, átok lét...
Megbosszúlt percek, melybe belemosták két ajakba a közös vért.
Erő, titok, páncél és vért... mit sem ért.. nincs mi a vértől megvéd...

A Rókát vadászom álmaimban, a ravaszdi vöröset... vele kelve s fekve..
Megszelidhetetlen magányos és vad... ott rohangál éjjelente fejemben
És hiába felejtem, ezt feledve újra és újra besétál. A játszmát ő nyerte...

/2010.november14./


Téli melódia

Zengő-bongó kristályokat tüsszentett a téli dunyha;
prüsszögésbe sápadt világ, ki a keble alatt szunnyad.
Csipkejéggel szegett ablak mögé búvó bűvös becsvágy,
túl a pislákoló ködön égett égi-éji lestyán.

Porcukorral hintett kehely, házat rejtő völgyek, hegyek..
de túl a síkon, ragyogáson, Holdba rejtett óra ketyeg.
Ritmusára padló alól fagyott tücsök bolyon danol,
sajgó lába amott pihen; hős, ki végzetével dacolt...

/2010 szeptember 27, Budapest/


Tükör a tükörben

Tükör a tükörben, én az énbe belerejtve.
Egy égen szálló papírsárkány szemével látott a szemem:
Figyelve a Hamisságot és ármányt, a baljós beteljesületlenségeket,
A tenyerembe vésett magzati bölcsességemet, a jövőmet.
Lelkem kertjének kútja harmat helyett, könnyeket köpött
Régen tudtam én ezt, mert én voltam a magam jósa,
a saját sorsomat szövő, aki látott, de nem engedett utat a szónak.
Tükör a tükörben, a szem látja a semmit, a szív a végtelent.
Szemed hibáim látta, szíved végtelen szálat, az elkerülhetetlent.
Tükröt törtél. Az álomvilágot, melyben minden lehetetlen,
Lehetetlenségével pedig minden lehetséges, magadért élve eltemetted.
Munkádnak gyümölcsét, viharodat én arattam, az elemek szeszélyének éltem.
Tükör a tükörben, szemmel láthatóan ok okozati dolog az ürességem.
Daloló dráma, kettétört tragédia, félig játszott színdarab
És most a meg nem alkotott mű ott sajog minden ki nem mondott szavadban.
Vajon meddig pörögjön a homokóra, hogy a homokszemek szilánkjában,
Mint aprócska emlékeket őrző tükrökben, meglásd végre a lezáratlant múltat,
Mi csipkerózsa álmot alszik, mi tüskéit a jelenedbe és jövődbe szúrta..(?)

/2010 január 11, Las Vegas/