Oláh Gábor: Hó
Az ősz Gazda (dicsőség szent nevének!)
Fehér cukor-port hint a földre le,
Keserű életünk fanyar gyümölcsét
Cukrozni tán vele.
Vagy bántja tán e földi bús sötétség
Örök fényhez szokott szemét, talán
Gyémánt-fehérre festi csillagunkat
Az egyik oldalán.
Vagy időtlen unalma szórja kedves
Játék gyanánt parányi csillagok
Hó-záporát, mutatni: ős kegyelme
Mily végtelen ragyog.
Vagy szemfedőt akar borítni véres
Csatáink szinterére, hogy soha,
Míg forog a mindenség, reá ne szálljon
Új élet mosolya.
- Hull hallhatatlan zengéssel e tündér
Kéz remekelte égi diadém;
Az ember: rátapos és sárba fojtja
Bambán és könnyedén.
Tamás István: Téli álom
Rázza isten hideg hó paplanját,
maró téli széllel küldi ránk áldását.
Didereg a faágán mindenféle madár,
amerre szem ellát hófehér a határ.
Nem füstöl a kémény sok-sok szegényházon,
hajléktalannak is a melegétel álom.
Elmúlt már karácsony, nincs már népi konyha,
adakozó kedvét a gazdag már megunta!
