Tamás István: Csillagágyon
Fekszem fényes csillagágyon, takaróm a téli szél,
amely ha elfárad, kopott kabátom szakadásában henyél.
Aluljárók sötétjében koszos földre ágyazom,
fejem alja kartondoboz lámpásom egy üvegbor.
Cipőm talpa hideg beton, nyáron forró kövezet,
a kukában hagyott kenyér, már maga a szeretet.
Hűs ligetek aljából, ha felnézek a dombra,
nagyházakban, palotákban folyik a tivornya.
Álmodom, mint ember, bár kabátom szakadt.
Cipőm talpa télen a hóba fagyva maradt.
Nyáron melegben nem áll el az étel,
elromlik a maradék, büdös a konténer.
Szemem megszokta már a sok hajléktalant,
téli széltől, napsütéstől űzve a sorstalant.
Bolyongok céltalan, saját kishazámba,
megfagyhatok, meghalhatok a demokráciában!
amely ha elfárad, kopott kabátom szakadásában henyél.
Aluljárók sötétjében koszos földre ágyazom,
fejem alja kartondoboz lámpásom egy üvegbor.
Cipőm talpa hideg beton, nyáron forró kövezet,
a kukában hagyott kenyér, már maga a szeretet.
Hűs ligetek aljából, ha felnézek a dombra,
nagyházakban, palotákban folyik a tivornya.
Álmodom, mint ember, bár kabátom szakadt.
Cipőm talpa télen a hóba fagyva maradt.
Nyáron melegben nem áll el az étel,
elromlik a maradék, büdös a konténer.
Szemem megszokta már a sok hajléktalant,
téli széltől, napsütéstől űzve a sorstalant.
Bolyongok céltalan, saját kishazámba,
megfagyhatok, meghalhatok a demokráciában!