Arany-Tóth Katalin: Csak lehess...
Vágyak és remények
suhannak át az éjben
– a legtündöklőbb kép vagy
egy ismeretlen holnap
homályos tükrében;
maroknyi létem érted
tapossa kövezetlen útját;
betemettem az évek
felhalmozott búját,
s most itt állok védtelen
– azt hinnék, tán’ esztelen –
ám semmiből termett erőm
gigászi célokért küzdeni
veled, s érted kénytelen
csak lehess mindig velem.
