Szentjánosi Csaba: Merítés
Engedj el mindent,
hogy lásd éljen.
A bűnt fogjuk rá,
pedig a halál vétlen.
Az élet erőszakosabb,
önmagával éltet.
Kívánságával öli meg
mindig a létet.
Válj Te is mint az eső,
tengercseppé.
Így választja lelkedben
a jót és a rosszat- Isten ketté.
Létezz, mint a fecske,
ki repülve hal meg az égben.
Szűrd át a fák fésűjén csendedet,
hogy visszhangod sokáig éljen.
Illatozzál, mint a rózsa,
hullajtsd el éveid-szirmát.
Órádból így majd utódaid,
emlékeidet isszák.
Kövesd Isten lábnyomát,
mint egy jó indián,
hogy megtaláld megváltásodat
Egyszülött fián.
Tartsd zsebedben a semmit,
legszebben az énekel.
A legmagasabb hegyre,
csak szegényen tudsz
felmenni a vénekkel.
Sokasodjál, mint a mag,
a jótett, a szeretet.
Népesítsd be harangozó
virágokkal a kerteket.
Ne állj meg az Óceánnál, csak a víznél,
igyál és menj tovább,
különben mindig gyötörni fog,
a mélység-magasság honvágy.
Engedj el mindent, hogy
lásd minden szabad.
Mások súlyával
emeld fel magad!
hogy lásd éljen.
A bűnt fogjuk rá,
pedig a halál vétlen.
Az élet erőszakosabb,
önmagával éltet.
Kívánságával öli meg
mindig a létet.
Válj Te is mint az eső,
tengercseppé.
Így választja lelkedben
a jót és a rosszat- Isten ketté.
Létezz, mint a fecske,
ki repülve hal meg az égben.
Szűrd át a fák fésűjén csendedet,
hogy visszhangod sokáig éljen.
Illatozzál, mint a rózsa,
hullajtsd el éveid-szirmát.
Órádból így majd utódaid,
emlékeidet isszák.
Kövesd Isten lábnyomát,
mint egy jó indián,
hogy megtaláld megváltásodat
Egyszülött fián.
Tartsd zsebedben a semmit,
legszebben az énekel.
A legmagasabb hegyre,
csak szegényen tudsz
felmenni a vénekkel.
Sokasodjál, mint a mag,
a jótett, a szeretet.
Népesítsd be harangozó
virágokkal a kerteket.
Ne állj meg az Óceánnál, csak a víznél,
igyál és menj tovább,
különben mindig gyötörni fog,
a mélység-magasság honvágy.
Engedj el mindent, hogy
lásd minden szabad.
Mások súlyával
emeld fel magad!