Arany János: Háziuraság
Költők! a végzet ellen
Ám zúgolódjatok:
Én nem panaszkodom már:
Én háziúr vagyok.
Bizúgy, barátim, isten
Fölvitte dolgomat:
Hiába sápadoztok,
Irigykedés miatt.
Szegény, szegény csavargók!
Tudjátok-e, mi a:
Valakinek tulajdon
Lakházzal bírnia?
Hogyan tudnátok, hisz ti
Más ember tűzhelyén
Hányódtok... én is voltam
Olyan szegény legény.
Mit nem szenvedtem én is
Mióta elhagyám
Boldogságom bölcsőjét,
Szerény csöndes tanyám;
Midőn a hű komondor,
Mely gazdátlan maradt,
Olyan keservesen nyítt
Idegen ház alatt!
Ki tudja, mennyi földet
Betüslött, béfuta,
Míg volt urát föllelte
A jó öreg kutya!
S én a viszontlátáskor
Be nem fogadhatám:
Nem volt számára egy zug
A gazda udvarán. -
Most itt van ő is, a hű
Bodré, együtt velem;
Mintha magáé volna
Úgy őrzi tüzhelyem.
S fenntartja a tekintélyt
Mint háziúr ebe;
Szeretném látni, kedve
Ellen ki jőne be!
De ti, költő barátim,
Ha erre vét a hab,
Csak jöjjetek be bátran:
Bodré meg nem harap.
Csak jöjjetek be: nálam
Lehet nyugodnotok:
Fölösleg ágy van, a ház
Sem mindenütt csorog.
És kertem is van, ah, ez
Valóságos liget!
Hűs árnyat benne félszáz
Gyümölcsfa hinteget.
Itten merengek én el
Olykor s szemem ragyog:
Könnytől-e... vagy örömtül
Hogy háziúr vagyok?
Sőt ami több, lakóm is
Van, egy kis föcskepár,
Mely sárfalamra, sárból,
Szerény fészket csinál.
Mely nékem hajnalonként
Friss dallal fizeti
Le a lakbért - s a szállást
Igen szeretheti.
Három fészkét veré már
Le csintalan gyerek:
Most, a csüggedhetetlen!
Negyedszer rakta meg.
Hajh! kezdem én is, melyet
Vészek ledultanak,
Reményim föcske-fészkét
Építni újolag:
Megérem-e, hogy benne
Nyugtot s békét nyerek?
Vagy majd leszórja a sors -
Az a pajkos gyerek...?
/1850/
