Zajlik a Küküllő,
vonszolódva lépdel,
hátán a sok súlyos
dirib-darab jéggel.
Egyik-másik tábla
tutajnak beillő
emeli, billenti,
viszi a Küküllő.
Viszi s ha megunja,
kiveti a partra,
hogy a nap egy kicsit
vékonyítson rajta.
Vállra veszi újra,
s kéri, invitálja,
hogy a nap is üljön
föl a tutajára.
Haszna is van ám az
együtt-utazásnak:
elolvad a jég, s a
füzek kibarkáznak.