Döbrentei Kornél: Húsvét Döblingenben


Ujj-bizsergetőn közel ma bent meg a kint;
jácintban, ibolyában, földet horzsolva száll az ég,
már NEM TUDOM MEGMENTENI MAGAM, visszafelé
ketyegve meglódul a veszteg-idő, hóvirágok rozsdás
roncsai velem süllyedőben, ADIEU KEDVESEM –

Mandulavirágzássá húsosodó hószakadásban varjak,
alvadt vérdarab-gunnyadásuk búskomor ballaszt
a startba-feszült fákon, a rögök csökönyösek
a feltámadásban, üdén sóhajtják vissza a Temető
lehelletét: a fölszálló párából kivész az
ezüst-árnyékú foghatatlan s konkrét-barnába
vaskosodik, testváladékos kivégzőoszlopokká durvul el;
Aradra visszarévedő rettenetes ámbitus, ahol időzöm,
fátumos önpárbajomra készen, a mágikus
fegyverrel mindig szemben, akkor is ha olykor háttal
a kegyelmező magam-feledés óráiban, ez a gesztus
vakmerőségem fonákja, szemközt a mohón sürgető
pisztolycső: Istent megrökönyítő szabadságom
szőlőcsatornája, hívogató egyirányú
árvaság-alagút, tartalékolt menekvéssel
sötéten telizsúfolt –; az elhúzott ravasz nyomán
dörögve leszakad a Lánchíd a homlokom mögött,
robaja Nyitrától Kolozsvárig betölti-e mind
a térségeket, megébreszti-e a gyurma anyagba
visszazsibbandt hazámfiait, robotosait
a felelőtlen kábulatnak, kik elevennek
áltatják maguk, vajon riadóztat-e
magosba-robbanó életem mennydöreje, elhallszik-e
több emberöltőnyi messzeségre,s elme-virradtatón
ellátszik-e odáig pisztolyom torkolattüze,
mementós fároszként strázsálhat-e vagy öröklődő
setétséggé suvickolja az éjszaka?
S mint asszonyölet elözönlő dús lövellet,
kiszökken az agyvelőm tékozló sugárban,
vajon megtermékenyíti-e maradandón ezt a
kurafiktól folytonos elvetélésre gyötretett
tájat, s ha megfoganna is, itt kikaparnak minden
embrió-hitet a pettyes-életű hiénák, lármásan
zabálnak, BON APPÉTIT A HAZÁHOZ, BESTIÁK! –
kellemkedve nyakukba kötik partedlinek a
nemzeti zászlót, pofájukból rácsorog a hamisított
szabadság pancsolt nyála s aláfolyt összerandítan
a csizmám: magam fényesgettem, mániákusan,
akár egy ideát, s bár makulátlan, mintha lenne
tükörben áztatott, a nyers-lehű bőr visszakérődzi
a mocsárba süllyedő bomló ősállat-tetem,
a magyar Atlantisz szagát, s akár az Isten sorsba-fáradt
malmai, keserves nyikorgással megindulnak a
kubikustaligák, s az anyagfalú gödrök
hirtelen híg-arany gyertyafénnyel összemaszatolt
termekké válnak, és mindegyikben Caroline,
s akár az édességes enyészet lépcsején,
sebezhetetlen, mustillatú talppal lépked egy
zongora kéjelgő fogsorán, a mozarti A-dúr
zongoraverseny megérint, mint egy vörösborba mártott
selyem vércseszárny, tovaviharzik, s újra
a talicskanyivás, magányom cifra, akár egy üres
huszártiszti uniformis, versenypálya-dübörgétől
hangos a szívem helye, légiessé rugaszkodva,
elnyúlt testtel vágtatnak a lovak, már különválik
tőlük, lemarad mögöttük az evilági elán,
megfagy, szibériás hidegben lomha hullám,
de ők, lebírva a sárkányűgöző, glóbuszi vonzást,
recsegve áttörik a bordakarámot s a tejúton nyargalnak tovább.

Jácintban, ibolyában, földet horzsolva száll az ég.

Voltam megnyilatkozásaid lélekkel inspirált
gépezete Uram, berekedésig erőszakos hajókürt-esdeklés
a ködben, sugallataid közvetítve saját keresztem
tervezőmérnöke voltam, most Te következel, végezd be,
amit elkezdtem; segítsd felkelni és járni a népem,
s akár Tenfiadnak, ne csak erőt, ihletet is adj
a feltámadáshoz, múlásom után sem pihenhetsz meg
bennem Uram. Ez végakaratom. Ámen.  

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 marcius 20 puski sandor 1 Rátkai 03 21 drvargatibor drvargaeger l dinnyes NÉE Program 2019 2019tavaszESZTERGOM Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf