Czigány György: A remény antifónái
1.
Első emlékeim nincsenek.
A többi mind megfejtésre vár.
Az elmúlt élet s minden idők
együtt hömpölyögnek, itt folynak
már mindig halálom medrében.
2.
Mind jövőbe hátrál, ki a sorból ki nem állhat.
Létünk lett a megsemmisülés misztériuma.
És halálunk a történetté fölszentelt élet.
Tenyészet nélküli tény. Ahogy gyümölcsfák égnek.
Mint a kék és még kékebb füstbe bámuló állat
szimatra merevült, részvétlen s hű tekintete.
3.
Borzalomra nyílt szemként
a Nincs tekintete
Pattan a pillanat s még
elér szurony-hegye
Lyukakat üt az űrben
gyűszűnyi végtelen
Létben a lét hiánya
már döfködi szívem
Vér és víz vacogásban
ez ama nyár heve
Nem tudlak elkísérni
az iskolába se
Nem tudlak elkísérni
jövendő napokig
Ami van nélkülem van
a sírkő megkopik
Eljő az ő országa
tárgyak képzete
Hol a bordák és drótok
rezgése egy zene
Világosság a nézés
nyílik szájként a zár
A ketrecekre átcsap
kalitkám is madár