Czigány György: Glosszák régi énekhez
Foszforszagú éjben Kisjézus szunnyad szénán.
Megnyílt a mély: voníts szökőkút, csönd-szirénám!
Hatalmas volt a háztetőn kuporgó angyal.
Gödör a ház helyén: ki csókol bomlott aggyal?
ezt az országot józanul kell szeretni
mint hű kezét favágó apánknak
Fagyban a döglovak testét kell darabolni.
Hajcsat s tükör: benne az ég maroknyi holmi.
Úttestre szállt a gép le: cigánykereket hány.
Hó és kifordult bokával a letepert lány.
ezt az országot egyszerűen kell szeretni
mint gyermeket aki vérünkből való
A letaposott sarkú cipők méltósága.
Kopott a kastély és a villamos is sárga.
Rozsdás kis vasdarab a régi Margit-hídból.
A vértanúk szívével vadállat lakik jól.
ezt az országot szerelmesen kell szeretni
mint a forró földeken kapáló lányokat
Vacak füttyszó emel: fölszállsz az omnibuszra?
Csontocska-lány: akár saját ölébe csúszna.
Olajfák alatt a Vérmezőn napozószék.
Kórházi ágy zenél magában, hátha szólsz még.
ezt az országot megsiratva kell szeretni
mint a tarka temetőt mely anyánkból virágzik
Kívüle hamis napsütést becéz a kárpit.
Holt nélküle, szólj angyalok nyelvén akármit.
Végleg itthon az van itt, ki gyermeket gyászol.
Itt kell majd elköszönni a petúniáktól.
ezt az országot leborulva kell szeretni
mint suttogó párunk könnyeit melyekkel eltemet
Elmúltakkal és leendőkkel összezártan.
És követ kőre rakó kéz a kőomlásban.
Ág, oltárnak szentelt csontok fölé hajolva.
Ide volt-szemük virág lengeségét hordja.
