Bittner Lajos: Az időben az időtlenre leltem
Az időben az időtlenre leltem,
Az éjszakában láttam a napot –
Bár komor felleg gomolyog felettem –
Kisebbítenek, s egyre több vagyok.
Erőm fogytán, lassanként nincs mit ennem,
És mégis mindennap jóllakhatok;
A halál óránként tanyát ver bennem,
De makacs vendégként csak maradok.
Míg szemem zokog, lábam táncra perdül
És félreállok, míg kavarg a tánc;
A sírok között ajkam dalra csendül
S a szívem burka fagyott jégzománc.
Ezüstgomb vagyok ébenfa botvégen
S élek az élet ellentéteképpen.
