Rakovszky József: Ősök kardja
Ősök kardja szegre téve,
rozsdává lett dicsősége.
Szegény, szegény Magyar Haza!
Olyan, mint egy zsiványtanya.
Azt, kit vertek, kinevettük.
A más baját fel sem vettük.
Most mi hagyjuk, hogy üssenek
fosztogató idegenek.
A rabló nép nyakunkon ül.
Mi bűnünk, hogy odakerült.
Hazájuk lett a mi honunk.
Hej, azóta csak bujdosunk!
Kik elmentek idegenbe,
kiket meg a sír fogad be.
Ősök mondták, s nem hiába;
Gyáva népnek nincs hazája!
Kik maradtunk idehaza,
dolgozhatunk nap s éjszaka.
Hálni jár belénk a lélek,
de vannak még, kik henyélnek!
Akad néhány tányérnyaló,
magyar, avagy magyarfaló,
népáruló szolgalélek,
ki felcsapott himpellérnek.
A zsiványság megfizeti,
van is közük becsületi.
Ki unott lesz a „csárdába”,
elküldi a másvilágra.
Ősök kardja szegre téve,
magyar népem szégyenére.
De ha egyszer előkerül,
megmarkoljuk kegyetlenül!
/Pilis, 1953. július 1./
