Zilahy Lajos: Katonatemetés

Grabowno mellett, messzi lengyel földön,
Ütközet közben délután
Nagy baj esett egy rekrután.
A földre térdelt, földre hullott rögtön
S hogy ráhajoltak bús, paraszt vigasszal
- Tes'vér, az istenit, mi az,
Fakó vagy, mint a méhviasz, -
Szemet nyitott és szólalt gyenge hanggal:
- Őrmester úr, már vége, nincs tovább...
Én meghalok most, - érezem -
Csak azt az egyet kérdezem,
Hogy temetik a halott katonát?
- A hóttat fiam? Aki meghótt? - Várjál.
Nem egyszerű a sorja annak,
Ha egy halottra ráakadnak!
- Én láttam eccer fenn Szulosszovánál.
Elébb vigyázva szépen megmosdatták
S hogy meglegyen a végtisztesség,
A szegény vitéz árva testét
Nemzeti zászlók selymébe csavarták.
Kerestek néki csendes, drága sírt
Egy vadvirágos, kerek dombon,
- Hej, tes'vér, istenemre mondom,
A híres ezred könnyhullajtva sírt!
Aztán felálltak mind a századok,
A tölgykoporsót vállra vették
S ahogy lassan szekérre tették,
A tisztek is mind kardot vontak ott.
- Be gyönyörű vót ez a bús menet!
Koszorút vittek örökzöldből
És hat szurokfekete csődör
Húzta lassan az ágyúszekeret.
Majd bakacsinba', vont-arany-szoknyába'
Jöttek a tábori papok, -
Három tartott szavallatot,
- Egyik keresztet emelt a jobbjába'.
- Ott vót a sarzsik legnagyobbika -
A sír mellett, a keresztfánál
Levett kalpaggal állt a Császár
S az égre zengett hatvan trombita...
- Na, mi az, tes'vér, nem felelsz?
                                               ... Puha
Alkonyfény hullt a tájra
S a sárga tarlón egymagába'
Holtan feküdt egy rongyos rekruta.
Arra ballagott három szanitéc, -
Sok volt a munka, - vállra kapták,
A hantot gyorsan rákaparták
És tovább ment a három szanitéc.

/1891/