Lauka Gusztáv: Esti harangozáskor

Búsan szól a kis harang,
Estimára szól a hang -
   Hogy kik már elmentenek,
   Üdvöt s nyugtot nyerjenek.

Volt elég, ki szenvedett
Még e földön eleget -
   Kérjük hát az ég urát:
   Nyugtassa a holt porát.

És ha lelke felmegyen,
Hogy a testtől ment legyen,
   Üdvözítse szent kegye
   S országába bévegye.

Búsan szól a kis harang,
Estimára cseng a hang -
   Hogy kik már elmentenek,
   Nyugtot, üdvöt nyerjenek.

Szabolcska Mihály: Vihar a pusztán

A rónaság felett
Morajló fellegek
Gomolyganak sötéten,
Rút viharmadarak
Vígan vijjonganak
A maguk elemében!

S úgy csap elő-elő
Egy-egy fenyegető
Villám-újj a magosbúl,
Mintha nyomába már
Ott járna a halál
Végítéletnapostul!

- Idelent azalatt
A pusztán hallgatag
Nagy, méla nyugalom van,
Itt-ott a magasabb
Kórék ha inganak,
A föld, az áll nyugodtan!

Mert ő van bár alul:
Az anyaföld az úr;
Fönt a vihar mulandó,
Ma még uralkodik,
De lesz-e holnapig?
Az idő változandó.

...A dörgés majd elül,
Állj rendületlenül
Én édes rónaságom,
Lármáját föl se vedd,
Láttál te rémesebb
Időt is a világon!

Szép Ernő: Imádság

Ki űlsz az égben a vihar felett,
Én istenem hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem, itt szavam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.

Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáljad, szeresd.

Szeresd, vigyázz rá istenem atyám,
El ne vesszen veszejtő éjszakán.

Mert itt a népek nem tudják, mit ér,
Hogy olyan jó mint a falat kenyér.

Hogy nem szokott senkit se bántani,
Lassu dallal szeretne szántani.

Édes istenem te tudod magad,
A bárány nála nem ártatlanabb.

Te tudod ezt a fajtát, mily becses,
Milyen takaros, mily kellemetes.

Te látod életét minden tanyán,
Te tudod hogy beszél: édes anyám.

Te tudod a barna kenyér ízét,
Te tudod a Tisza sárga vizét.

Te tudod hogy itt milyen szívesen
Hempereg a csikó a füvesen.

Tudod a nyáj kolompját ha megyen,
Édes szőllőnket tudod a hegyen

S keserű könnyeink tudod Uram,
Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan

S hogy víg esztendőt várunk mindenér
S hisszük, hogy lesz még szőllő, lágy kenyér.

Óh keljetek a magyart védeni
Ti istennek fényes cselédei:

Uradnak mondd el arany arcu Nap,
Mondd el szerelmes délibábodat.

Dícsérjed a Balatont tiszta Hold,
Hisz szebb tükröd a földön sohse volt.

Csillagok, értünk könyörögjetek:
Kis házak ablakába reszketeg

Szerteszét este mennyi mécs ragyog...
Könyörögjetek értünk csillagok.

Zempléni Árpád: Végig az országon

Bejártam én az országot végig,
Rónák táját, kék hegyek vidékit,
S hogy bejártam, csak azóta látom,
Nincs szebb ország ezen a világon.

Künn a síkon apró fehér falvak,
Ezer szemök a sok fényes ablak,
Míg odaérsz, oly nehéz kivárni,
Ha bejártad, nehezebb elválni.

Sárga búzák, virító zöld rétek
Borítják el a nagy messzeséget,
Mint óriás, aki tengert lábol,
Hadonászik a szélmalom távol.

Zöld akácok beszegik az utat,
Köztük végig könnyű hintó futtat,
Ifjak, lányok vidám társasága
Kocsin mennek szép Tündérországba.

Komoly hegység túl ötven határon,
Rajta erdő, tetejébe várrom,
Ide látszik sejtelmesen, kéken,
Mint egy csipke a kék bársony égen.

Addig megyünk, mendegélünk lassan,
Fönjárunk már a sötét havasban.
Zúg a fenyves, távol patak morog,
Hűvös szellőt sóhajtnak az ormok.

Lomha felhő telepszik a völgyre,
Tornyok gombja fényesen áttörte,
Mintha volna tenger alól hangzó,
Felhallatszik a déli harangszó.

A magasból némán szerte nézünk,
Csodálatos elfogódást érzünk,
Ilyen szépnek képzelni se mertük,
Amilyennek a hont megismertük.

Néma csendben suhannak a felhők,
Déli álmot alszanak az erdők,
Gyönyörködünk széltében hosszában
Az imádott, tündérszép hazában.