Szabolcska Mihály: Vihar a pusztán

A rónaság felett
Morajló fellegek
Gomolyganak sötéten,
Rút viharmadarak
Vígan vijjonganak
A maguk elemében!

S úgy csap elő-elő
Egy-egy fenyegető
Villám-újj a magosbúl,
Mintha nyomába már
Ott járna a halál
Végítéletnapostul!

- Idelent azalatt
A pusztán hallgatag
Nagy, méla nyugalom van,
Itt-ott a magasabb
Kórék ha inganak,
A föld, az áll nyugodtan!

Mert ő van bár alul:
Az anyaföld az úr;
Fönt a vihar mulandó,
Ma még uralkodik,
De lesz-e holnapig?
Az idő változandó.

...A dörgés majd elül,
Állj rendületlenül
Én édes rónaságom,
Lármáját föl se vedd,
Láttál te rémesebb
Időt is a világon!