Sík Sándor: Kegyes iskolák királynője!
Már vége a diákmisének,
És nem zsibong az orgona,
Lecsendesült a folyosókon
A futkosó zenebona.
Most jövök hozzád meditálni,
Kegyes Iskolák Asszonya.
Tömjénillattól, gyerekszagtól
A levegő még szinte dús,
Mosolyog tőle az oltáron
A könyves Kalazancius.
Ez az illat, ez a mosolygás:
Az otthon, amely visszahúz.
Visszaölel rövidnadrágost
És körszakállas vén fiút.
Itt akar mind lehelni újra
Valami édes-szomorút,
Valamit, ami nélkül nincsen,
-- Ó védd meg ezt a csöpp odút!
A tavasz olajos esői
Ránk itt ömöltek pazarúl,
Embernek lenni itt tanultunk,
Szépen és jól és magyarúl,
Mi és apáink, nagyapáink:
-- Ó légy velünk most, hogy borúl!
Most mikor a kénköves pára
Falakon át is terjedez,
Szorongó kisfiúi orcánk
Öledre bújni gerjedez.
Az otthont, a mi otthonunkat,
Takard be jól -- a tied ez!
Nézd, nézd, a kicsinyek szeméből
Most is a Jézus mosolyog,
De tiltanák már újra őket
Ölétől új apostolok.
Ó kicsi Jézus édesanyja,
Terjeszd föléjük fátyolod!
S lelkünkben is szítsd föl a lángot,
Mellyel belőled töltözött,
Hogy az legyünk, mivé a Krisztus
Királyi kardja felütött:
A férfiatlan korban férfi
S gyermek a gyermekek között.
