Sík Sándor: Isten forrása
Ó nyári vasárnap reggelek!
Ó fecskék friss zenéje!
Anyámmal a kastélykerten át
Megyünk misére.
Kezében öregszemű olvasó
S egy nyűtt Elmélkedések.
És minden ember ismerős,
Amerre nézek.
És minden ember ránk mosolyog
És ránkköszön utcahosszat.
Mindenki kapott már tőle jót,
És senki rosszat.
Ha írni kell idegen levelet,
A jótanács ha drága,
Ha elfogyott a liszt, a zsír:
„Majd ád a Sík-naccsága!”
Kis árvákért ki tudja más,
Lábát térdig lejárni?
Virrasztani más beteget ki fog,
S halott szemét lezárni?
Házak és szívek titkai
Előtted nyitva régen.
De mit tudják az emberek,
Mi vagy te nékem!
Mit tudják azt az emberek,
És hogy el is beszéljem,
Hogy anya és testvér és barát
Vagy egy személyben.
Hogy a szememből olvasod,
Mit volna szeszélyem ennem,
De ragyogsz, ha kigyúl a gondolat
Szikárja bennem.
Hogy testem lágy párnája vagy,
És lelkem ihletője,
Isten forrása: életet
Iszom belőle.