Tompa László: A züllés zátonyán


„Menjetek el és töltsétek ki a földre
az Isten haragjának hét poharait.”
/Szent János Mennyei Jelenésekről Való Könyve, 16; 1/



Roppant hajó – a neve: Európa! –
Bolygott velünk az idők óceánján.
Terhe sok furcsa, össze-vissza nép volt –
Új eszmék mustja, érték, ócska bálvány.
Kérdezted volna: merre? – válaszolni
Biztos-nyugodtan nem tud senki tán.
Volt a hajón sokminden cifra holmi,
Csak céltudat nem, – nem volt kapitány!
Éjjel sokszor, ha a hold véresen kelt,
Már szinte vártam is valami bajt.
A homályból gyakran villant ki kard.
S dühös birokban láttam sok-sok embert.
Ezért enyéim miatt is szorongva,
A csillagokat faggattam jelért,
Mely, hogy ne féljünk: bátorítva mondja.
Pedig már ekkor utunk balra tért!
Hajónk farán a szörnyű-szörnyű tort ott
Forralva már a Rosszvégzet kuporgott.


Egyszerre aztán – Tőle szállt-e téboly
Hajónkra, vagy üstökösnek haladtunk
Át mérgező, láthatlan gázövén? – oly
Vad ingás indult mellettünk, alattunk:
Még a süket, s a vak is felriadt!
Fergeteg tört ki, elborult a föld, ég –
S milliók keltek, hogy egymást megöljék,
Valami gonosz tévedés miatt.
(Bár: ne ölj! – így szól a parancsolat.)
S lőn a tengernek harmadrésze vér!
Mert ez volt ama rettentő haragnap,
Melyen remegni tanult a kevély –
S e nap évekre terjedt, – csillagok nagy
Soka hullt, mintha figét rázna szél.
S bánat miatt sok rágta már a nyelvét,
Hogy végül is a bosszú karja lankadt,
S fölcsillámlott megint egy derűsebb lét.


De jaj, korán lett volna még örülni –
Még nem ürült ki mind a hét pohár!
Hajónk egy bajból alig menekült ki,
S már kiderült, hogy ránk új próbavár!
Ki látni tudott: megdöbbenve látta,
Hogy immár mind – sem előre, se hátra! –
Ott rekedtünk egy szörnyű zátonyon.
S körül csupa gyász, pernye, puszta rom!


Ám soknak nem volt ez se még elég!
Míg vezeklés gond földig hajlított mást,
Ez annál föntebb hordozta fejét.
S hogy ember: ember – nem azt nézte folyvást,
Vagy amit tán az összesért tehetne,
De csodáltatni másvoltát magának:
Magát vörösre, s másmilyenre kente, –
S ki másszínű volt, ezért arra támadt!
Majd a rémítés szélvészként iramló
Tüzét szórták el őrültek, s gazok,
S megint könny s vér folyt, működött a tagló.
S volt olyan is még, aki (míg piszok,
S kín fojtott minket) – fitymálván a kárt –:
Maga csak pimasz közönnyel pipált.
Vagy holtak halmán dőzsölt, orgiázott…


S járjuk majdan s folyvást e táncot! –
Az égnek minden gyötrelmünk csekély.
Vagy ránk unt Ő is, a kegyetlen Isten,
Megutált, s bízvást azért nem segél,
Mert nagyon sok volt már a bűn, fekély!
S célja velünk már csak, hogy elveszítsen.
S ha így van, akkor százszor jaj nekünk!
Páran a véget már előre látva,
Még ki-kitörnénk, de hiába –: hátra
Nincs más, csak sírnunk és vezekelnünk.
Keserű dühvel már-már felölelném
Enyéimet –: hadd vesszünk mindahányan!
E ekkor egy új gigász nyomul föl elmém
Szemhatárán, habokat szántva bátran.
Megy a jövőbe! Minden neki kedvez!
Maga is csupa biztonság, csavar – –
Halló!… kiáltok –: Amerika… hamar!
Segítség!… de hangom a szélben elvesz.
Valami nyűgöz; kórság mérge mar!
Az óriás csak száll friss áramon – –
Mi meg csak itt veszteglünk; s tébolyogva
Itt is veszünk, – mint annyi egyakolba
Terelt, s pusztulni egybezárt barom!



1921.


szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf