Tamás Lajos: Sorsom visszája

Emelkedések s bágyadások
Között hullámzik életem.
Sokszor a szó is csúf verem,
Hol el kell buknom menthetetlen.

Büszke taréj a hullám élén
Végig söprök hídon és gáton.
De szétpattan egy szalmaszálon
Felfújt vágyaim buborékja.

Száz fölfegyverzett szándék között
Járok védtelen, jóság-balgán
S az ajándékos ifjú arcán
Gyűlnek a gond titkos redői.

Bár pergethetném egyszer vissza
A fonalat sorsom orsajáról
Lennék öklös legény a sáncon,
Ki az ütést ütéssel bírja.

Nem béklyózná a lelkemet
Szelíd kegyesség, hűs bocsánat.
Rabló ura az önzés-várnak
Portyázgatnék sikerre, kincsre.

Jóság-vesszőmet összetörném,
– Sziklából forrást nem fakasztott. –
Csákánnyal bontanám a hantot
Kegyetlenül, magamért marva.

S tudom, kik szóra nem hajoltak
A kardom élét megcsodálnák;
Míg én az erő torz bálványát
Bemázolnám friss, rokon vérrel.