Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram

Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram – 2014. november

A betűk is egyre fázósabbak már, összebújnak egy versbe-n....
Gazduramék szeretettel küldik hidegebb napokra, felmelegítő soraikat.

Gazduram

Vasárnap délután ülsz szobádban,
a csend kihúzza Dali-fiókjaidat,
két hete gondolkozom verseden…
hogy a tengert hogy éli meg a szél,
a hajó, a madár, a hajós, a halász…
mindegyik másképpen,
milyen költői munkánk, hogy összekötjük
szép bánatunk kendőszárait
az elhalványuló alkony arcán.
Vasárnap délután ülök szobámban,
hullámoznak felém verssoraid
lelked másik partjáról.
Tudod, a vers olyan finom fújás, hogy
tőle leesnek a betűk a lap-földjére,
a csend-fájáról.
A vers: a lélek napsugara, kezem is
kinyílik a toll porzó-szála körül.
Gazduram, hány szótestőr áll mellettünk,
védik időnket, pedig nem vagyunk miniszterek,
csak író-munkások.
Vasárnap délután ülök szobámban,
várom, hogy megszülessen a vers,
a Nap már összevérezte az eget,
szelek rohangálnak felhő-ruhában,
orvosolják a kozmosz fájdalmát,
míg felsír belőlem a világ…

Az ölelés, papírhajóvá hajtogat

Szentjánosi Csaba 2014-10-05

Gazduram

mint este az óvoda udvarán a csend,
a matt fekete ég,
a homokban hagyott műanyag játékok felett megjelent
a körülírhatatlan hideg, áttetsző tehetetlenség.

és mégis itt vagyunk, pedig a pálya se lejtett,
míg a gőg köpködi a selejtet,
mi maradtunk Gazduram ketten,
két eltökélt engesztelhetetlen
költő-hóbort,
hisszük a nőt, a hazát, s a jó bort…

s ezek szépséges misztikumát,
a többit meg nézzük, mint két pizsamás öreg
a félig lehúzott redőnyön át…

… és igazán jó volt, mikor egy szófolt
tükrében hullámzott a jelen,
s engedtük, hogy a képzelet önmagáért legyen,
kétségtelen luxus, felesleges kacifánt,
a megkívánt belső csönd, az idősíkok között a pánt,
s a barátság megosztható valósággá válik,
egy versnyi álom, épp csak addig,
amíg elszámolnál százig.

rozsdálló soraink, hallgatásaink,
mint temető-kertben elcsendesülő intézeti lányok,
a hitet megelőzte a tudás, majd a tudást vissza a hit,
elhalkulva nézzük a sírkert
fáradt-szelíd
fakereszt szimbólumait.

így vagyunk mi, mint este az óvoda udvarán a csend.
naprendszeri csomagmegőrzőként,
bármit is jelent...

Jóna Dávid (2014.10.06.)

Vers feleségemnek, amikor még csak
egy Gazduram sorban létezett

"mint este az óvoda udvarán a csend"

mint este az óvoda udvarán a csend,
gyerekfej-korsók ütődnek egymásnak,
én még olyan kicsi vagyok, hogy
minden bogarat óriásnak lássak.

mint este az óvoda udvarán a csend,
gondolatom halkan csendedbe lép,
én magyarul beszélek, hogy számodra
ez legyen a legszebb beszéd.

mint este az óvoda udvarán a csend,
ami felett összeölelkezik két lámpa,
fáradt Anyám, kiskabátomból
az összes csillagot kirázza.

mint este az óvoda udvarán a csend,
én sem emlékszem már a napra,
csakhogy valaki szívemben,
az egész életét otthagyta.

mint este az óvoda udvarán a csend,
magamban beszélek, csak Isten hallja,
…mert a világ: a legnagyobb titkom,
ahogy az élet minden percben kiadja.

mint este az óvoda udvarán a csend,
énekelek én is szerelmes ablakok között,
betűként várom a verset, ami végre-
sorokat feltámasztva jött.

mint este az óvoda udvarán a csend,
betakarja a biciklit az úttal,
csak az óra kereke forog tovább,
az idő pedálozik- a végtelennek szerelmet vall.

Szentjánosi Csaba 204.10.06

Gazduram

Az óvoda udvarán egy öreg hárs,
amputált karján az évgyűrűk látszanak,
a levél-bazárban hangos lüktetéssel
veréb gyerekek játszanak... csicsergik a hajnalt,
kibontják az éjszaka öleléséből a mát,
füttyentve, dalolják a napi újrakezdés dallamát.

a hárs ága, a pocsolya tükrébe hajol,
fényességgel mossa haját,
felrázza a sok felhő paplant
teszi-veszi magát, készül, pakol,
- kifordított csend, várni a változatlant.

ilyenkor a levél-fonák csapzott még,
homlokán a harmat szelíden csillan,
csapongó kagylóhéj ezüstje villan,
mesés kétségbeesés, felkészülés, megmérettetés - ősz van.

Jóna Dávid (2014.10.07.)

Gazduram

Az óvoda udvarán játszunk az ősszel,
a szél sovány testén átlátszik a pad bordája,
én már pár éve mosolygok, hogy
Anyám szülési fájdalmát rajtam senki se lássa.

Az óvoda udvarán én is ősz leszek,
kifehéredik a hajam, besárgul az arcom,
mint székrekedéses gyermek,
nyomasztó gondjaimat visszatartom.

Az óvoda udvarán Van Gogh cipőt találtam,
nem tudom lefesteni, hogy kié volt,
egy biztos, éjsötét nadrágján éktelenkedett
egy holdnyi-folt.

Az óvoda udvarán a sarkokban ott voltak-
és mégsem voltak ott a szögek,
ilyen varázslat az is, hogy az óvoda épületénél
előbb lettem öregebb.

Szentjánosi Csaba (2014.10.07)

Gazduram

igen, mint girhes kutya, olyan a pad,
a levél-cafat a torkán akad,
gombszeme, feslett festék-bundája közt a csavar,
kiszáradt érzékek vándorkiállítása az avar.

hamarosan migrén-mosoly lesi
az óvatlan pillanatokat,
s annak következményeit méri,
ide szokott ülni mindkét óvó néni,
s fogadják a picur gavallérokat.

titkon percenként számolják, mennyi van még négyig,
egy madár száll fel, meg sem áll az égig,
fák suhognak, a fűz a tetőt ostorozza,
mint ha egy mássalhangzókat szállító
lovas kocsi volna

újra az óvoda udvart satírozza a hold,
hattyú feketére, közeledik az est,
szapora léptekkel vadászni indul a nyest,
- a szomszéd telekről indult, az ottani romoktól -,
megugrik, ahogy a padra néz,
a homokozó szélén egy levélformájú gyermekkéz
integet homokból...
...az ember itt elidőz,
ilyen az óvoda udvaron az ősz.

Jóna Dávid (2014.10.08.)