Palasovszky Béla: Kisasszony napja
Kisasszony napja… Már a rét felett
Ökörnyál száraz; nyűtt telefondrótja
Kisasszonysírásokat hord zokogva,
Bús sóhajokat:… Szeret?… Nem szeret?
Jaj, sohse ér el ez az izenet
Oda, hová bús szívvel szánva volna.
Kisasszony napja… Olyan kék az ég,
Mint bánatukon kisírt lányszemek,
Vagy amilyen a nefelejcs lehet:
Szép hervadásán is oly enyhe kék,
Mintha a nyár csókján káprázna még,
Virítva tiszta lányszerelmeket.
Kisasszony napja… Letűnt álmokon
Fáj majd tűnődni hosszú éjszakákon,
Szerelmes, bús kisasszonyárvaságon:
Holt vőlegényről… Régi seb nagyon
Ez a tűnődő, néma fájdalom,
Ez a lemondó sok kisasszonyálom.
Kisasszony napja… Mennyi névtelen
És mennyi sosecsókolt, bús halott
Magyar katona szíve porlad ott
Messze… Bús örök mátkák, – éjfelen
Nincs szívetekben semmi félelem,
Ha szellemük csókolja ajkatok?
Kisasszony napnak éje… Szél zokog…
A hold az égen halavány virág.
A Hadak Útján csillagmiriád.
Mindenik csillag egy kedves halott,
Nyomukban száll fehér lányálmotok, –
Hadak nyomán fehér álombrigád…
Jóéjszakát!… Álmodjatok!…
Asszonynemlett, hervadt kisasszonyok,
Reménytelen, bús magyar Máriák!