Sajó Sándor: Ipolyság

Kék ormok itt már fennsíkká simulnak,
A sík párkánya az Ipolyra lejt;
A párkány szélén, képe messzi multnak,
Kéttornyú templom, patinásra vert;
Drégely felől a hajnal símogatja,
Két méla tornya nyugvó napba néz,
Tövén kis város kedves arculatja:
Kőhíd alatt az Ipoly vize ballag,
A kőhídon túl ligetes hegyaljak, –
S a tájék rajza – kész.

Ráringatom most lelkemet a tájra,
Mint hold a fényét, felhőfátylon át;
Erdőn és utcán bolygok, mint az árva
S jaj! nem lelem már tűnt lábak nyomát.
Egy kicsi ház még dalt zendít szívembe,
De azt is mintha sírból zengené
S hangjában mintha másvilág izenne, –
Ráringatom még lelkemet a tájra
S vén bánatommal megyek, mint az árva,
A temető felé…