Mécs László: Nyárspolgár 1929-ben

Körülte ál-történelem, ál-békekonferenciák.
S valami részeg dáridót és színes bacchanáliát
foszforeszkál a rothadás: testkultusz, tempó, technika,
box-, tenisz, szépségversenyek, pénz, élvezet, Amerika.

Ő taglózottan és kukán egy-helyre néz, mint egy süket,
nevetnek rajta, mint aki nem érti már a nyelvüket,
Dante poklánál rémesebb, vadul lefékezett pokol
forr benne s idegeiben egy égett világ haldokol.

Hitt egy királyban, hitt a jó hazában, feljebb-léptető
szamárlétrában, a kenyér szentségében (a vastető:
a jogrend, törvénytár alatt), munkával szerzett kis vagyon
varázsában, nyugdíjban és a műveltségben hitt nagyon.

Most él, de lézeng, mint a légy, melyet egy mocskos pipaszár
lyukán keresztülkergetett egy vén pipás, egy szalmaszál
végével ösztökélve át. Szivárvány-szárnyán szenny, mocsok,
csak néz, bár a napfény nevet, száz papagáj gyönyört locsog.

Átkergették egy alagút kormán, walpurgis-éjszakán,
a vérszennyes történelem legluciferibb korszakán,
Lelkét és angyalszárnyait átitatta a förtelem,
mossák a konferenciák szagos szappannal és selyem
törlővel is törölhetik… Négy évig embervért ivott,
farkasként föld alatt lakott, nem voltak szentek a sírok,
sem a szüzek, sem a család, sem a testvér, sem a fehér
emberi álmok és hitek. A föld szomjas volt, folyt a vér.

Öt évig új komédia: szibériai garnizon,
lelkét és angyalszárnyait megint csak bekenték bizony
sátán-ganéjjal. Hazajött. Vadul lefékezett pokol
forr benne s idegeiben egy egész világ haldokol.

A proletár üvölthet és az eget megremegteti,
a nyomorból vörös eposzt csinál öklével. Őneki
ezt nem szabad, ő jólnevelt. Tébollyal nézi kisfiát,
ne fojtsa-é meg, mielőtt megölnék új komédiák.