Keresztury Dezső: Nyárvégi délután
csak hőség van, alig mozdúl a víz,
és mégis minden történik, mozog, más
alakot ölt, míg fordul ízre íz,
ahogy szokott: elheverek kinyúlva,
kezem hűs vízbe ér, az arcomon
verejték csordul: fekszem mint a hulla,
a zajtalan, időtlen ár sodor;
a lét bozsog: nyüzsgő, világnyi kaptár;
mint lépekben, gyűlik bennem a méz,
hogy sose legyen bennem a jó fogytán,
míg magányos sugalmam ép egész.