Jóna Dávid - Szentjánosi Csaba - Gazduram- 2014. augusztus

Augusztusban forró nyomok helyett forró sorokkal jelentkeznek Gazduramék!

Gazduram
 
Elhagyott autópályák a karjaim,
tenyeremben is megfordulnak az utak.
A szél szimatol az ablakomnál,
a múlás elhordja perceimet--mert az emlékezetben
nagy építkezés folyik.
Olyan nehezen emelem fel szememet, mint
egy égitestet, ahogy a gondolat-űrhajói
összekarcolják a levegőt.
A bánat virága jobban nő, ahogy a lovak
tapossak a csendet, hogy hallgatássá sűrűsödjön.
Én kinézek a történem ablakán, és látom,ahogy
őseim kikapálják a hegyek fogába szorult magot.
Lassan olyan a papír, mint a ruhám-vagy mint
a törölközöm, a betű csipeszei tartják a verset--
amiből a gondolat csöpög.
Szarvas vagyok, nem tudom mit keresek itt,
a halottak fején ilyenek a faágak-agancsai,
ahogy elbőgik magukat, mielőtt a télbe akasztanák.
És a világ választ vár...mikor hozzám se jut el a válasz,
testem meghajlik, mint a lámpaoszlop, belém kapaszkodnak
fényükkel a hunyorgó csillagok....
Asszonyom áttekercsel karjaival--megindul bennem az áram,
szemem könnyeket szikrázik, feljegyzem amit a Duna diktál,
most csak pár lepke mozgatja a világot...
 
holnap reggel, beleesek cipőmbe....
 
Szentjánosi Csaba (2014.06.24)
 
 
Gazduram,

napi kényszerleszállás,
mindenki a maga színének komfortjában,
hogy ne kelljen érteni,
érveim sincsenek már,
különösen nincs érdemi.

a kiábrándulás fényűzését,
mint élő eledelt adom,
minden képzelt állomástól
messze a vagon.

teremtésünk szelíd, hiába fontos,
nem akarnak a túlpartra menni,
éhen hal a kompos.

mint napraforgó a tűzfalak árnyékában,
a magokat Veled szórtam,
ha nem is kérdeztek,
akkor is válaszoltam.

szirmaim nem fogytak, de viszket a tarló,
ha váza nem lehet, legyen a sarló,
csak legyen már vége,
az Isten szép szerelmére…

él még, igen él még,
de folyik a vére….

Jóna Dávid (2014.07.03)

Gazduram
 
Egy újság, ami van vagy nincs?
De lelkekben tükröződik vissza,
a világban úgy tűnik el-és marad meg,
ahogy a papír a tintát issza.
 
Nézem az eget Gazduram,
nekem csupa körfolyosó a felhők útja,
perceim csillagtávolságait,
az idő kényszere mégis összehúzza.
 
A Föld hiába gömbölyű, jóllakott,
a fák: soványak, a madarak tollaktól nehezek,
mint befejezetlen autópályák…a semmibe
mutatnak felettünk az ereszek.
 
Én mit sem tudok, de a tudás meg
folyamatosan agyamat kergeti,
pedig szívesebben nézem, ahogy
a nő virágradarjait a kertbe teszi ki.
 
Utcalámpák vagyunk Gazduram,
verseink világítanak- míg ránk sötétednek a korok,
ökölben a kezem, valami ősszorítást,
már születésem előttről hozok.
 
Szentjánosi Csaba (2014.07.03)