Keresztury Dezső: A Jóisten
Elvénül száradó múltam sűrű
bozótja; messze nyúlnak lomha árnyak,
villannak apró fények, összeállnak,
de jelentésük csorba, együgyű;
lenyom, mit hordanom kell a terű,
de sokat adnék érte, ha akárcsak
vázlatát látnám múltnak, folytatásnak,
ha átengedne fokán az a tű
mit szimatoló ösztönöm keres csak,
értelmem előtt épphogy föltetsző árny,
ha visszanézve, a Jóistent várom,
ki ráncbaszedte bennem a heves, vad
csikót s azt súgja, hogy még rámtalál,
mert úgy sejtem: vigyázó barátom.