Mécs László: Az Úr oltárához megyek

Testem hármas kenyér-víz-tűz-talányból,
meg sóból, kénből álmodá a Föld.
– De együtt víz, kenyér, kén, szén öregszik
s velük vénül testem, bár néha lángol,
mint bükkfa, hogyha őszi lombot ölt.

Lelkem malasztból, hitből és reményből
és szeretetből álmodá az Úr.
Hol énekelsz fény-áriát, te fényből
való madár, lelkem, ha majd alattad
testem, mint vén fa, porrá szúvasul?!

Azért az Úr oltárához megyek fel,
míg rámmered az élet-alkonyat
s örök kenyérrel és élő vizekkel
megvidámítja, megfiatalítja
nyüvösre váló ifjúságomat.

De boldog lenni csak boldog családdal,
szirmos májusfa lenni igazán
csak részegen virágzó kerti fákkal
és zsoltározni erdővel tudok csak!
– Hogy lennék boldog míg gyászt hord hazám?!

Azért Uram, Hozzád hozom hazámat,
amelyet csúnya csonkaságba vert
az őrült század, rémuralmi lázak
rontottak a történelmi lelke
gyászt énekel míg teste: téli kert.

Csúf csonkaságát gyógyítsd mint remélte;
a bor s kenyér átistenült íze
tápláljon sok hőst, szentet benne s élte
legyen vidámító, fiatalító,
világ végéig tartó szentmise!