Kerényi Grácia: Matka Boska Zielna*

Nagyboldogasszony a Tátra alatt

Hol a hegyormon vöröslik a fű,
és a fenyő, az égbe-szökkenő,
térden kúszik a szirtek oldalán:
a sárgaszirmú havasi árvácska
kövek tövében ott búvik elő.

Hol a csúcsokon már más nem terem,
s a fűszálak is pislognak a fényben:
ott legelnek az Isten báránykái
felhő-viharban, villám-napsütésben.

Mért épp az árva virul a magasban,
és aki térdel, azt éri a nap?
Mért épp a kisded-életek repesnek
legmagasabbra a mennybolt alatt?

Miért van az, hogy lezuhan az ember,
hol a pacsirta az egekbe száll?
Hol van határa földnek és az égnek,
ha fittyet hány rá minden kismadár?

Miért van az, hogy szivünk is madárnyi,
de elfér benne egy egész világ?
Vajon mi őrzi: a test, vagy a lélek
az érzések szivárvány-illatát?

Mért egy hajszálon múlik az a semmi,
ami az ember földi-lét határa?
Mért örökebb a fű, mint a fenyő,
ki él tovább: Szókratész, vagy a hársfa?

Az örök illat anyag-e, vagy szellem,
s a halál villámfény, vagy napsütés?
Testünk az eszme hiú rajzolatja,
vagy a legvégső beteljesedés?

Örök vagy-e, bár meghalsz minden őszön?
Felelj nekünk, kis havasi virág?
   Füvek s virágok fanyar illatával
   dicsérjük mennybe-fölvett Máriát.

* Füves Boldogasszony: a lengyelek így nevezik
 Mária Mennybemenetelének ünnepét;
 mezei füveket és virágokat szentelnek ezen a napon.

Zakopane-Krakkó 1957. augusztus