Varga Rudolf: VAGYUNK, VAGYUNK

Olyan.
Olyan mélyről.
Olyan mélyről,
olyan mélyről,
milyet feneketlen kút
sem ás, föld alól világló
belső napod
parazsából, olyan,
olyan mélyről gyere,
gyere hozzám, gyere
hozzám vissza,
csillagokból, petrezselyemgyökerekből,
krumpliszárból, égbe mászó
bab indából, borsólevélből, kalászok
aranyából teremtésed
saját könyvét olvasó
Veron, Varga Veron nagyanyám,
olyan, olyan mélyről,
olyan mélyről, amilyet
kút sem ás, olyan,
olyan mélyről
nyúljon fel
bötykös kezed, simítsa
konok koponyám,
kéménykürtőn alászálló
démont, tévelygő lelket,
pókhálós mennyezet
homályába bújt
lidércet vonórudad horgával kergess el!
Végem. Végem van.
Végem van, akár a botnak.
Falaimon
függő, vétkeimet bakfejemre olvasó
füstös koboldot,
hat lángkardokat forgató
szeráfot igézz el, ebbe,
ebbe a csapdaizébe zárva olyan,
olyan messziből gyere,
olyan
messziből, mily hosszú fonatot
orsód rezgése sem gombolyít,
olyan, olyan mélyről
suttogd el újra,
elbuktál? elbuktál, kisfiam?
nem baj, no,
hisz emberből, emberből
vagyunk,
emberből, istenemberből
vagyunk,
vagyunk,
vagyunk mindahány.