Czipott György: Zengő ércz

Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három;
ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
                                    Saul 1 Kor. 13,13

de minek is
egyre hidegebb van
szent útszéli beszédre
komposztált emlékekből
csavarok dunsztkötést
hollós szitkaim köré
ám viaszosvászon
asztalterítőmről sohasem
pallom földre maradék hitem
kétszersült morzsáit
hát miért is ne
címkegyűjtő értelem
röhögjön csak
orrabuktató léptemen

*

elfőtt már
az éjek habja
minden vágy lehetőség
penészlőn belesorvadt
nappalok darabolós ágyaiba
és pengőn megcsömörültek inak
szakadatlan felmutatásba
mert már új szüreten
rozsdálló kordonok közé
súvad lapos ég
vállamra seregélyek árnya
arcodat nézem
kérdések égtek bőre alá
reménylő angyalok szárnya
karcolta betűk fénylenek
mosolyod árnya

*

minden tél
ecetszilánkokat izzad
körémkavarognak majd
hogy fölboruljon táncrend
és földig repedjenek
aranykeretes velencei tükrök
útálságok harmatától
szemmelvertek kurvák
pénteki kocsmazugokban
markolászva igéretig
szerettem különösen e
lennvilágszagú indóházakat
honnan szertesorjázik
szűk sorsnyi közzel
rendezett múlás
pedig olykor láttam
magamat is béna kupék
galambszaros ablaküvegében
akkor voltam csak ennyi
akárha nyár kérdeztem
tudsz-e szeretni

*

vers zizzen
tegnapba feszülő
fonálon imbolyog
meztelen álom
két pingált báb leng
szögre akasztva
atya fiú