Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram - 2015. június

Hinni vagy nem hinni, ez itt most nem kérdés... csupa felkiáltás inkább!

Gazduram
 
"a képzelet nem más, mint háborúban
egy életmentő árok."  (JD)
 
Könyvespolcaimon a könyvek:
mint egy hadsereg,
a fal története, előttem lepereg,
 
tíz ujjam, mint tíz-ágyú,
védik kezemet,
de összekulcsolva, meggörbíti
őket a szeretet,
 
olyan változatlan minden,
ezt csak a változásban látom,
hogy öröktől létezik,
ami megszólít ezen a világon,
 
a fájdalom, mégis áthúzódik,
mint megmagyarázhatatlan dolog,
a függönyt nem tudom szél-kezemmel
elérni, megfoghatatlanul mozog,
 
egy papír és egy toll,
egy tutaj és egy evező,
életem alakváltozásait,
felveszi a mellettem élő nő,
 
a virág meg szirom-tálcáján
kínálja az illatot,
máig nem értem: hogy ment el a nap,
ha 24-órát itt hagyott?
 
A toll: megállótáblájánál,
a csöndből kiszállnak a betűk,
egész nap játszottam, de veszítettem,
vissza teszem az üres tokba a hegedűt.

    Szentjánosi Csaba
 
 
Gazduram

Volt egy ismerősöm, aki az üres gitártokkal járta a várost,
azt mondta, így jobban lehet csajozni.
A világ azóta persze tovább haladt.
Az ismerősöm és azok a csajok is megöregedtek,
de az üres tok maradt.

Folyamatosan perben vagyok az „öröktől létezővel”,
a teremtés felelősségébe naponta beleállunk,
és igen, az alkotás az, ami a teremtővel kapcsolatos
egyetlen hasonlatosságunk.

büntetek, bosszút állok… személyre szabott golgoták
majd átölellek, megbocsátok, micsoda dinamizmus,
ok nélkül vagy okkal?
és ott a lehetőség, a hangszer, a hozzávaló tokkal,
mosom kezeim, ahol a hit a szappan,
nekem ez  elérhetetlen, felfoghatatlan.

A szenvedés történet, a fájdalom és a félelem
valóban eszköz, s ha az, akkor hogyan védhető?
falakat építünk körénk, amelyről hiányzik a tető.
az öröklét cinizmusa
s mi itt vagyunk, mélyen magunk alatt,
a szereplők változnak,
de az üres tok maradt,
az üres tok maradt.

    Jóna Dávid 2015-05-05

 
Gazduram
 
Az üres tok: csak tokozat,
mint az ok és okozat,
felfogni magam az élet előttivel:
a hitet kapó tudat,
 
az üres tok: lehet a szél gerince,
a dal, meg a hegedű lelke,
az ember csak világ-képét,
Isten képét-teremtette,
 
n e k e m   n e m   c s a k   I s t e n   f e l f o g h a t a t l a n,
h a n e m   s z i n t e   m i n d e n,
megértelek,
hogy merném ismerni azt,
amiről azt hiszem, hogy nincsen,
 
de ahogy rádöbbenek, hogy
az időm felhő alakjában úszik,
a betűk: megfeszített vonalaikban:
gondolat-csúzlik,
 
s inkább engedem, hogy ismerhessen
a világ, mint kemence a kenyeret,
Mindenkinek mondom:
„Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
meg tudtam szeretni veled”.

    Szentjánosi Csaba  2015.05.11.

 
Gazduram

„hogy merném ismerni azt,
amiről azt hiszem, hogy nincsen,…”

Barátom, gazduram,
nem hiszem, hogy „nincsen”,
a hetedik ajtó ez, s alkotóként kezünk a kilincsen,
azt se mondom, hogy ezzel magyarázom a lázat,
felfoghatatlan ez csupán és nem magyarázat.

Még egy gazduram;
önmagunkkal való szembenézés tökélye, adottság és teher,
lényegünk, lomok és kacatok közt hever,
mindössze „egy”-ben reménykedhetünk a százban,
kapaszkodva talált-szépségeinkben, de napi megaláztatásban,
melyeket már elfogadtunk, ahogy az életet felszínesnek és gyorsnak,
igen, gazduram, elfogadtuk ezt az egészet Sorsnak.
s míg liánként néha felkúszik a falakra a szó,
minden bizonytalan és kétségbe vonható,
a rögeszmés szeretet kilopta a bordák mögül a lényeget,
és mindegy, hogy bal vagy jobb, nyugat vagy kelet,

rágóguminként használja az elöljáróság, az intézményesült a jóság,
s elítél, ha én másként akarom, ha másként tudom
kifejezni azt, amit érzek, és újra csak, ha nem elég,
félelmeim önkéntes áldozataként
marad el az ölelés, a csók, s a tisztességes vég.

Mert ez nem a hősi halál, csak eltaposnak,
vagy ha túléők vagyunk, akkor a
lompos, mosdatlan közönyben állunk
- mindig kicsit oldalt,
ez az a bor, amit a teremtő forralt?

Az évszázadok könnyeit sziklamederben ringatja a föld…
igen felfoghatatlan, a mocsárban keressük a békát,
nem Istent látom, csak az árnyékát,
melyben hűsölünk, ha a Nap éget,
ezzel hitelesítjük a felelőtlenséget.

    Jóna Dávid, máj.13.

 
Gazduram
 
Annyi minden rakódik rám Gazduram,
hogy szétválasztani énemet-
és énem hatását, nem bírom,
pont azért a megfoghatóság,
a magyarázat kísértése,
hogy legyen semmiségemre bizonyítékom.
 
A csapda kikerülése, pont az elengedésben,
a szeretet visszaköszönésében lehet,
mikor az ellentétek eggyé válnak,
feloldódnak abban a harmóniában,
ami a mindig voltban – elrendeltetett.
 
Igen, önző az ember ha Istent teremt,
de akkor is, ha megtagadja a világot,
a hitet élni kell, vinni, csak utána látszik meg,
hogy a világban milyen szerepet is játszott,
 
különben csak úgy teszünk, mintha
mi dobálnánk a napot az égen,
én csak egy fűszál szeretnék lenni, egy él-
hogy kezedbe fogva, lelkembe fújhass egészen.
 
    Szentjánosi Csaba   2015.05.15.

"Igen, önző az ember, ha Istent teremt..."

a meg nem hallgatott imádságok hideg képletében
prédákká egyszerűsödik az ember,
üveg-abroncs a test és a lélek,
a programozott létünk határait kereső szellem felnijei.

az evidenciák, nekem nem azok,
még akkor sem, ha behelyettesíteni mással nem tudom,
csak elfogadni azt, hogy a tudásom nem igen mutat tovább a létfenntartáson.

nem akarok iszapot hordani,
aki oldani kívánja tehetetlenségét, ám legyen,
nevezze iránytűit ahogy akarja,
zsoltározza próféciáit, csak az tegye jól,
a míves vaskerítések és festett üvegablakok szépsége öröm mindannyiunknak.

a hit felmentéseiben (a szellemet menti fel),
az egyén kockázata és felelőssége csökken,
mint egy konzerv, amelyet felmelegíthetsz,
instant válaszok ahelyett, hogy az utat bejárnád…
apostoloknak adószámuk van, a mártírok licencadó bizottsága azért
demokratikus,
mert bárki által korrumpálható. a Golgota fizetős.

az „istenített” én hangos, nekem túl hangos,
igaz, már a csend sem a régi.
a hit az igazságokból választ, a többi igazságot tiporja

„igen, önző az ember, ha Istent teremt…”

    Jóna Dávid 2015.05.22.

 
Gazduram
 
Aki hisz: az nem hitét bizonyítja,
hanem hite bizonyítja őt,
aki nem hisz, az igazolni akarja,
ami bizonyíthatatlanná nőtt.
 
A hit: ajándék, nem tulajdon,
túl van a vanon és nincsen,
elbírja a bírálatot is, hiszen
csak azt veszti, ami valójában nincsen.
 
Teljesen jogos észrevétel az ellen,
akinek Istene, „hangos” hite van,
semmi sem kisajátítható, mert
a boldogság öröktől fogan..
 
Hogy a tengerbe lépünk vagy nem,
azt csak mi választjuk nem a tenger,
dehogy mit választ a szív, az ész—
azt nem értheti más, csak
az Isten által teremtett ember.
 
    Szentjánosi Csaba 2015.05.21.