Szabó Dezső: Csuhaj

Jaj, Zsuzsika, a muzsika lassan zengedez. Szegény Dezső, mint az eső könnybe permetez.
 Búsul szegény árvalegény: őszre jár neki. Keshedt szívét, nagy ló fejét bánatnak veti.
A virágot s a világot várja hervadás: minden nyárra, termő lázra jön a téli fráz.
 Ma: pecsenye, vidám zene, heje-huja-hó! Holnap húsjegy, az is túlkegy s hull a téli hó.
Pedig látod, hős barátod még kemény legény. Bárki mással vívna százzal a föld kerekén.
 S hol kujakja jól megadja: ott fű nem terem. Sok fej léke hősi éke harci tereken.
És ha éppen jól megnézem: még szép dalia. Van neki még - már elég rég - három gyöngyfoga.
 Feje olyan mint a Montblanc: messzire fehér. Ily legénnyel ifjú fénnyel senki fel nem ér.
Kék szemében mint az égen, az élet kacag. Kék virágot a lábához így rejt a havas
. Gonosz szélnek, minden vésznek hős mellt domborít, rablót, zsiványt, ki szegényt bánt: ő megnyomorít.
Sebes lánggal, ékes vággyal lányok szeretik. S mikor rája: május-fára szemük rávetik, kis bölcsővé, nevetővé szívük lengedez.
 S boldog siker: két kis iker ottan rengedez. Egészségén és épségén nem esik hiba. Nem fog rajta kutyafajtaepidémia.
 Nem választja, nem bágyasztja Akadémia. Nem barátja, nem tagtársa senkinek fia.
Nem nagyságos, méltóságos, nem kegyelmes ő, még csak ténsnek s tán kegyednek sem nevezhető.
 De palástja, királysága bíborékesen végighúz a hű és tiszta emberszíveken. Mit búsuljak hát?
 Csucsuljak! Szól a muzsika, jere táncba, boldog láncba, édes Zsuzsika! Ropjunk szépen víg negédben kettős-kállait
. Táncoljuk meg a lelkünknek titkos álmait. Titkos mélyét, mély reményét: lesz még szép világ
. És a béke, Isten éke: szent harangvirág ráborítja roppant kelyhét a szívekre még s új szivárványt fog mutatni s új hitet az ég.
Húzd cigány, húzzad szilajon, húzd szerelmesen, míg e szörnyű véres éjjel nyom a szíveken!
 Isten meghal, hogyha a dal s a tánc elakad. Táncoljunk hát, míg meghalunk, vagy: míg megvirrad!

A levelek Kolozsvárra versei, 24.levél