Fáy Ferenc: Villázó
Nem a seb viszket. Csak a heg! –
a varasodó délutánok...
lassan gyógyuló életed,
melyen még arcuk átszivárog.
Bokádba kap, körül ugat
a félelem, hogy lépni sem tudsz.
Mosd le magadról arcukat
s hagyd abba már az ócska cirkuszt.
Öleld fel rétek illatát,
mosolyok ízét... s nőlj azzá,
ki nemcsak bűzlő önmagát
villázza párolgó kupaccá;
te ravasz varjú-menedék
– oly bölcs, hogy már-már közveszélyes, –
kit undorral ver majd az ég
halála trágyás küszöbéhez.
Tedd le a villát! Mosakodj!
Meríts e délutáni fényből;
s húzódj el iszonyú szagod,
s arcuk szivárgó közeléből.
Mert annak, ki sebükben él,
s onnan sunyít saját sebére,
nem lehet itt egy villanyél
sem oltalma, sem menedéke.