Benjámin László: Berda sírjánál

Nincs többé haladék, a halál
nagykorúsított, Berda József.
Elvette tőled a kamaszság kellékeit
s egy-kettőre ledobálja sírodról
az anekdoták csiricsáré koszorúit.
Nem őt, ne ma megcsalhatatlant,
csak az embereket sikerült félrevezetned
s talán magadat is. Ámbár, hogy hittél-e valóban
a fokhagymával tartósítható fiatalságban,
vagy a nyársatnyeltek, a nagyképűek megdöbbenésén
s elijesztésére volt-e recept az egész? – nem kutatom.
Úgyse kívánok halálod  ürügyén
csínyeiden mulatni s nem akarlak
vaskos történetek emlegetésével
az utókor figyelmébe ajánlani; se jelzőt
jelző hátára szaporítva dicsérni.
Éppen hogy azt akarom elmondani rólad:
példás közvetlenséggel, tiszta beszéddel,
az embertársak megbecsüléséhez illő tömörséggel
szóltál te mindig az élet dolgairól,
s bizonyára megvetnéd azt, aki még a halált is
ékes cikornyákkal szépelgi körül.
Lehetett a szerep akármi: a vastag,
élvezetekben jártas középkori baráté,
a botránkozókon vihogó csúfszájú kamaszé,
felelős felnőttként gazdálkodtál a szavakkal,
a szenvelgést, a dagályt a szemétre hajítva,
takarékosan, a célszerű formák tiszteletében
gyűjtöttél a természet kincseiből teli kamrát,
s hagytad a síron túl is örvendetes ajándékul
kézműves és költő barátaidnak.

1966.