Erdélyi József: Nyári éjfél

Nyári éj. A tele hold világa
ezüstözi a hegy oldalát,
s ragyogtatja lenn a falu végén,
a kápolna fehér homlokát.
A kápolna fehér homlokára
kék árnyékot ejt egy ifjú hárs…
Hajnalig tart ez a látvány, mint egy
másvilági szép találkozás.

Amoda még, egy ház ablakából,
süt a narancssárga lámpafény,
s egy felkelő csillag vívja harcát
a holdfénnyel a hegy tetején.
Az ég, mintha mézzé sűrűsödne,
s az út a kis kápolna előtt,
tejként mintha folyna, folydogálna,
egybemosva teret és időt.

Nincsen óra a toronyban, itt még
tülökkel jár az éjjeliőr.
Tizenkétszer fú most a tülökbe,
s bőg az, mint egy mélabús ökör.
Az utolsó hangot nyújtja, nyújtja,
panaszosan és reménytelen,
mintha választ várna rá a holdból,
e világos nyári éjjelen.