Sántha György: Júliusi jegenyék

A tanya előtt
két jegenye áll
örök vigyázzban;
s folyton vibrálva
halkan sistereg,
miként a szomjas
pogány istenek
tüzére öntött
áldozati vér.

Most égbe törnek,
mint élő kutak;
visszahullanak
mennydörgő gyásszal.

Elnézem őket,
ahogy füstölnek
álmot pipálva:
elnyomott vágyak
ős, fel-feltörő
szép vulkánjai…
És folyton súgnak,
titkokat gyújtnak,
óriás gyertyák,
a holt Dél fölött.

Ők még a hősök,
ők mernek csupán
nézni és látni
jövőbe, messze
a lankadt levél
s ténfergő barom
embertelen nagy,
forróságverte
fénysivatagján.