Wass Albert: Julius
Fájdalmaim fekete kutyája
ma hasztalan kocogsz nyomomba már.
Virágok közt járunk ma együtt
én és a Nyár.
Ma Örömisten papja vagyok én,
hiszek életben, szépben, jóban.
Cézár vagyok az ölelésben,
Dárius a csókban.
Pogány imákat dalolok,
s letépek minden vadvirágot;
ha meghalok,
csak az fogja tudni, hogy ki voltam,
aki így látott.