Arany-Tóth Katalin: VÁRAKOZÁS

Ma csendben átöltözöm
mosolyszínű reggelek
csillanó, friss fényébe.

Villanásnyi ünnepem
pirkadatnyi lélegzet
csupán. Futnék elébe,

hogy itt marasztaljam szűz
tisztaságom vánkosán
e koldus-szegénységbe',

mit hűen őrzök, rejtve,
törve, s mégis gazdagon,
mert nem mocskolhatja be

hazugság, se ígéret,
se fájó felismerés.
Belélegzem tüdőmbe

a rebbenést, mi tűnő,
de múlva mégis örök.
Izzó lüktetés, vérbe

pezsdülő dallam, hárfa
lágy húrjain csendülő
báj. Oltárom hű csendje.

E pőre ragaszkodás
- talán Isten kegyelme -
röpít a végtelenbe.