Márai Sándor: A varázsló

Már el kellene dobni a játékok tarka matricáit
És leülni csukott szemekkel a magányosság hideg cellájában
Már elmúlt a játék és nagy, bozontos árnyékok jöttek
A réten hűvösödött és én üres kezekkel álltam.
A pajtások elbújtak a sötét házakban és szuszogva
Esti imákat hadartak és nagy findzsákból itták a biztos levest
De én csillagot festettem homlokomra
S elmentem a hegyeken át és halkan gajdoltam az éjszakákon.

Istenke, fehér bárány, mi szalagon vezettük egymást
Varázsló voltam én és értettem a madarak és gépek hangjait
Játszottam a városok piacán, s táncoltam is előttük, mint a kókler,
Orromból színes szalagokat húztam és tarka hó esett a kalapomra,
Köröket húztam és vonalakat, s tudtam a kabala fekete jegyeit:
Szabadság! Szurony! Kenyér! Nevetés! Állat és Hó!
Városok fölött repültem el, s gyerekek felébredtek rácsos ágyaikban
De az emberek részegen énekeltek és vekkereket csörgettek felém:
Ébreszd föl Istent! kiabálták. S mind elmentek aludni és nevettek.

A varázsló egyedül él: kenyeret és bort dobál a szélbe.
Pókzsírral kentem meg a kilincseket és macskahájjal a vén csillagokat
Fekete kendőt borítottam a dolgok fölé: érjél, zúgjál csak világocska!
Dagadjatok, füvecskék, szívecskék! Kutyamájból nőnek a felhőkarcoló házak,
Főjjél csak, életecském, emberecském! Egy marék aszalt hitet szórok fölébe
Rotyogjál, világkatlan! Értelmek fűszerét szórja a varázsló a levesbe.

Kamrámban érettek a dolgok és zsinóron lógnak, mint a szöllőfürtök.
Az emberek kezei, átlyukasztott hajójegyek, a virágok illata s medvék fekete szemei.
Forogj, égő hajó! Egyedül állok az elszakadt viharban!
Forogj, vihar, forogj! Tüzes erekkel nyíljatok meg, hegyek!
Véretekből kvaterkabort csavartak a nagyfülű parasztok
S taktusos kappanok énekeltek a szörnyű szüreteken.

Kötelet dobtam az égbe és felkúsztam Isten hideg homlokára már
Pereltem: adj lombokat, Uram, hogy elfeküdjünk és meleg földeket
Pottyantsd az Igét, mint egy meteort, hideg szájukba és zöld üzleteikbe
De senki nem felelt és a világok közönyösen totyogtak vén körökben.

Akkor házat vettem madárhegyen és szóltam: jertek vállamra, seregélyek,
Nem a csodák éjszakája ez, reggelre füst lesz csak és savanyú szagok
Varázslók jártak erre már korábban, nem lesz itt csattogás és ébredés már
Szomorú kutyák jöttek csapatokban és ostobán csaholtak madaraimra
De ásót vettem és kertemben ástam: a forrásvessző reszket a kezemben
Kutat akarok én, tiszta kutat, mert szent madaraim inni akarnak
Varázslat ez, madársikoly s öröm! Új forrás csattog s friss csőrök dalolnak!

Az életünk úgy telt meg meleg lombbal, mint fák és lányok élete, ha nyár van…