Győry Dezső: Ars poetica
Lejárták magukat a mazna nyafkaságok
s nyavalgós nyim-nyám lelkek halk bágyadt sóhaját
csak elrettentő filmben iszonyítja elénk
gépharcok vértengerét kiállt hősünk: a ma.
Postakocsi, szélmalom és rózsaszín levél
beteg szentimentális kamaszlányként fut el
a repülők, mozik s a gyors búgó telefon
lüktető diadalmas asszonyi vágya elől.
Másult világban be megmásultunk mi is,
be vadabb, be szenvedőbb, be nyomorultak lettünk,
be összezavarodtunk, be igen gyötrődünk
régi nyűgből ránkszorult szűk hurokforma alatt
s úgy keresünk, kívánunk újforma életet.
Bizony más lett a vers is. Be satnyák és be vének
akik nem értik többé a világ új szavát
hogy új bornak új tömlő s nem a régi dukál.
Mi nem akarjuk apáink életének
bukott, csalt életének hazug-jó kópiáját:
új igéket akarunk, új ruhákat, új lelket,
boldogságot, gyönyörűséget és csodákat –
mi is csak emberek vagyunk és csodavárók
szenvedettebb és hívőbb emberek vagyunk mi:
s az új vers, romokon tántorogva vezérként,
legyen kenyérszelésünk: őszinteség s erő.