Vas István: Egy köpönyegforgatóra
Az embereket, amit beszélsz nekik?
Míg Marx és Lenin tanait tanítod,
Mohó szemedet szemügyre veszik.
Hiába, hogy a dobogón dagadva
Eszméiket emlegeted:
Rácáfol a szikár szavakra
Tokás, pocakos termeted.
Hitetlen fülük meg se hallja
A jövendőt, melyet ígérsz,
Mert hangod, hangsúlyod bevallja,
Hogy vigéc vagy, buzgó vigéc.
S míg lenézed gyalázva, szídva
Az elmaradt magyart,
Megérti az, amit vonásaidba
A természet kajánul belemart.
S nincs igaza, mondd, ha nem a beszédre
Figyel, hanem terád?
Másképp beszéltél ma öt éve
S másképp beszélsz öt év múlva. De szád
Meg szemed, egyetlen vonáskád
Nem változik.
Amit a lét testedbe plántált,
Azt mondod el halálodig.
