Szervác József: Levél egy XIX. századi elmegyógyintézet ismeretlen főúri lakójához
Dégi Istvánnak, a színésznek
egy elmaradt vendégjáték emlékére
Mi kell még? Élsz s szeretheted magad,
s egészen elviselhetővé
törpült minden körötted, s benned is.
Berendezkedni könnyebb kis magányban.
Ne félj, a kertitörpék csöndesek.
A szolganép pedig tapintatos.
Talán a gyermekek zavarnak? Hát,
igen. A gyermekekkel nincs mit kezdeni.
Ők vannak, voltak, lesznek, hát igen.
De hát a többi! Azért azt elfelejted
csak, hogy voltak régen nők; barátaid,
főúri cimborák, kegyosztók, udvaroncok,
papok, pribékek, kéjnők, s volt anyád?
Akkor mi kell még? Tarthatod magad
pápának most, viking vezérnek, Nofretétnek,
akárkinek, még önmagadnak is!
Babrálhatod magad.
Sajnálhatod magad vagy énekelhetsz.
Vagy kézen állhatsz, s mondhatod,
a Föld állt fejre csak –
megbocsáss,
folytatni nem tudom. futár jött, életed
továbbítsam azonnal, általa
főorvosod kezéhez, hét pecsét alatt
ajánlva kép orion vagy stressz
