Jóna Dávid-Szentjánosi Csaba: Gazduram - 2015. október

Tengernyi írás helyet, pár verstöredék, amit lelkünk
elmúlt korából a tengerparton találtunk...

Gazduram
 
kimosta alólam a homokot
a tenger,
ott álltam,
fürdőgatyában;
kétségeiben elszánt ember,
 
hozzám közel
kihordatlan álmok papucsai a parton,
lépni kellene,
de csak az egyensúlyom tartom.
 
hullámok örök megérkezésben,
a szándék nélküli megsemmisülés
öröme örvényekben forog,
egy-egy csepp rajtam falja fel önmagát,
és észrevétlenül, puhán, elpárolog.

Jóna Dávid (2015.09.01)

Gazduram
 
A távolban
az ég és a tenger párhuzama összeér,
királyi a víz kék vére,
a homok: csak ledarált csend,
a parton járőröznek a hullámok,
vízcsepptöltényük szanaszét gurul,
a bárka ring, masszíroztatja magát,
az ember levedli ruháját,
kimászik magából,
hogy tenger-énjét megélje.
 
A medúza-mellek csípik
az ember szemét,
a fenék-domborművek között
a véső helye,
az ember vigyáz felkiáltójelére,
nehogy helyeslése szembetűnő legyen.
Az újság-paravánja mögött
átöltözik a férfi agya
más gondolatokba,
míg kicsempészi a papíron
szóvágyait.
A gyerekeknek integet,
akik ugrálnak, mint a szöcskék
a zöld pillanatban,
kedvese elnyúlt teste: ágy,
benne alszanak évei,
amik most felébredtek,
most veszi észre,
olyan hullámai vannak,
mint a tengernek,
amiben ő lehet a hal,
ettől a felismeréstől napszúrást kap,
nézi pikkelyes bőrét.
Már nincs semmire szüksége,
csak saját magára,
feje-gyümölcse kedvese ág-karján,
fogmagjai összekoccannak,
leteszi a lapra betűvillámait,
míg megrázza a boldogság.

Szentjánosi Csaba 2015-09-10

Gazduram
 
Összekócolt tengert simogat Poszeidon,
a parton a "homok: ledarált csend,"
mezítláb lépkedek mondataidon,
mennyi harmónia, micsoda rend!
 
taposom a napokat, a percet,
hátam mögött ezer kanyar,
a számban is homok serceg,
de szinte már nem is zavar...
 
lelkünk a képzelt parton lődörög,
s nyugágyon nézünk, olvasunk száz klisét
arról, hogy a téboly ma hogyan gőzölög,
s miként köpködi ránk apokalipszisét.
 
a szenvedéseknek nem lehet célja
homok millió lábnyomot nyelt el,
a halálodhoz jutsz közelebb
minden egyes nappal, minden egyes perccel
 
a tenger a Föld könnye, verítéke
azúrkék takaró, lepel,
a felfröccsenő fájdalom cseppjei
a sziklafalon porladnak el.

Jóna Dávid (2015.09.14)

Gazduram
 
A tenger hullámai bennünk folynak,
minden csepp: egy gondolat,
valami olyan közel van, ezért
látom végtelennek magamat.
 
Nem összemos a tenger, hanem
évezredeket mos át,
élvezem a csend hullámzó
vízesés áradatát.
 
Az ég: kifeszített vitorla,
ahogy fújja az atmoszféra fejünk fölött,
két sirály a vízre száll,
Isten a földre örök érvényűen leköltözött.
 
Tudástár, egyetem, ősiskola,
kultikus, szent hely a tenger,
meghajol, tisztán, csak mezítláb
lép bele az ember.
 
Generátor, a Hold maszkja
az éj falára dobva,
a tenger nem a másik partot,
hanem önmagunkat hozza.

Szentjánosi Csaba 2015-09-24

Gazduram

álmaim fölös igéit poliészter csomagolásban hozom,
mint a párttitkár fia az első áldozáson, megzavarodom,
kitérek, elhajolok,
mint részeg örömapa elől a koszorúslányok,
az álmoknak egy haláluk van, a megvalósult álmok.
 
a tenger, vizes áradatában,
könnyünk könnyen oldódik fel,
Isten lavórjában mos minket,
így törődik velünk, a szeretteivel,
 
s a teremtés,
mint minden alkotás, ha kész,
maradni próbál az örökkévalóságban,
ezért van az ész,
ettől dobban a szív,
s  a makacsságunk ezért a vágyban,
mely minden nap harcra hív.

Jóna Dávid (2015.09.24)